A bíráló bizottság tagjai

Az önök történeteit kiváló szakemberekből és közéleti személyiségekből álló zsűri díjazza majd.
Ők döntenek arról, hogy ki legyen az a 10-10 orvos határon innen és határon túl, akinek a neve és a története felkerül internetes szavazási oldalunkra abc sorrendben. A végleges helyezést, hogy melyik hazai és melyik határon túli praxis nyeri meg a pályázatot, az önök szavazatai döntik majd el.
 

Dr. Balogh Sándor

Dr. Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója, "Az Év praxisa pályázat" ötletadója. Immáron negyedszer a zsűri elnöke. [tovább...]

Bakonyi Péter

Egyértelműen hagyományt teremtettünk, mondja: Bakonyi Péter a Duna Televízió Nonprofit Zrt. intendánsa, programigazgatója, aki immáron harmadszor is a zsűri tagja. [tovább...]

Berszán Lajos

Berszán Lajos plébános az Árpádházi Szent Erzsébet római katolikus gimnázium alapító igazgatója Erdély legkeletibb részéből a Gyimes völgyéből érkezett a zsűribe. Onnan, ahol csángó magyarok élnek, és ahol tehetséges szegény gyerekek járnak a líceumába. [tovább...]

Csongrádi Kata

A zsűri tagja Csongrádi Kata színművész-író is. Bár sokan vitába szállnának vele, úgy véli nem sikerült felzárkóznia a sikeresekhez. Megtanulta viszont a negatív energiákat pozitív erővé alakítani. A pályázatról meg úgy véli, hogy a mindennapi hősöket támogatni kell. [tovább...]

Dr. Farsang Csaba

Dr. Farsang Csaba professzor, a Magyar Hipertónia Társaság Örökös tiszteletbeli elnöke, a Szent Imre Oktató Kórház főorvosa, harmadszor lesz a zsűri tagja. Úgy véli, a szakmai elismeréssel nincs baj, a háziorvosok hatóság elismerésére viszont még várni kell. [tovább...]

Dr. Hajnal Ferenc

A zsűri társelnöke Hajnal Ferenc professzor a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője negyedszer olvassa majd el a várhatóan szép és megható történeteket. [tovább...]

Dr. Kásler Miklós

Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet igazgatója harmadízben vállalta el a zsűri tagságot. Egy értékvesztett világban értékhelyreállító funkciója van ennek a pályázatnak, állítja. [tovább...]

Dr. Kiss Róbert

Dr. Kiss Róbert a Magyar Kardiológus Társaság elnöke másodszor a zsúri tagja, maga is dolgozott háziorvosként. Úgy véli, mindenki jutalmazott, akiről a betegei írtak, írnak majd, akinek érdekében tollat ragadnak. "Ennél többet egy orvos nem kaphat, a díj messze nem ér annyit, mint a betegek elismerése!" [tovább...]

Dr. Lenkefi Ida

Az Egis gyógyszergyár belkereskedelmi igazgatója, idén már negyedszer foglal helyet "Az Év Praxisa" pályázat zsűrijében. A centenáriumát ünneplő Egis a pályázat támogatói között is szerepel. [tovább...]

Dr. Mosolygó Gábor

Nagyon szeretik a betegei. Már tavaly is figyelemreméltó sztorit írtak róla. Nem véletlen, hogy a záhonyi háziorvos lett a pályázat hazai nyertese, most pedig a zsűri egyik tagja. [tovább...]

 

A szavazás lezárult!

A piros keresztet már nem találja portálunkon, a szavazás ugyanis március 30-án éjfélkor véget ért.
Köszönjük, hogy szavazatával voksolt kedvenc háziorvosára és munkatársaira.
A végleges eredmény- hogy ki nyeri meg „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázatot - az önök szavazatai alapján eldőlt.

Támogatók

77 Elektronika Kft

Pharme Nord

www.springmed.hu

Partnerek

Weborvos szerkesztősége

www.otvenentul.hu